Hiány

 Egyszer kamasz koromban, amikor rettentően szenvedtünk saját érzésünk szerint Matyival, a nagy Alfában ültünk hazafelé, és azt mondtad.

Kevés emberért érdemes élni, de egyetlenért sem érdemes meghalni.

Milyen igazad volt. Sokszor eszembe jut. 

De arról nem mondtál semmit, hogy mi van azokkal az emberekkel, akik nélkül nem érdemes, de legalább is eszméletlen nehéz élni.

Nem bírom, Apu. 

Eldönteni se tudom, mi legyen a házaddal. Segíthetnél.